Felszámolási eljárást indítottak a Hotel Ipoly Zrt. ellen. A társaság 2004-ben vásárolta meg a balassagyarmati szálloda épületét, majd 2009-ben nyitotta meg a vendégsereg előtt. A társaság nem tudott nyereséget produkálni, a kegyelemdöfést vélhetően az év elején indított adóhatósági végrehajtást adta meg.
Minden eddigi BWI kampány eredményét túlszárnyalva, összesen több mint 79.000 vendégéjszakát generált a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében immár hatodik alkalommal megvalósult Budapest Winter Invitation (BWI) téli forgalomélénkítő akció. A kampány ideje alatt – 2011. november 15. és 2012. március 31. – különleges kedvezményekkel invitálták a külföldi utazókat fővárosunkba.
A lehető legmagasabb színvonalon és szintű körülmények között oktatják azokat az ambíciózus fiatalokat, akik a Hotel Management szakmát - mondhatjuk - a legprofesszionálisabb szinten képviselhetik majd a világ legjobbnak minősített szállodáiban. Persze ehhez a maximális elhivatottság és kitartás mellett nem elhanyagolható anyagi háttér is szükségeltetik.
Sztárallűrök, kulisszatitkok, kiemelkedő eredmények és megdöbbentő tények… A győri négycsillagos Kálvária Hotel jubileumi 10. évfordulójának alkalmából arra kértük dr. Solymosiné dr. Kiss Ilona ügyvezetőt és Magyarné Babos Erikát, a szálloda vezetőjét, hogy idézzék fel az elmúlt 10 év legszebb és legizgalmasabb pillanatait.
Közel 500 résztvevővel tartotta meg a Hotel Gellértben a 40. születésnapi ünnepségét a Danubius Hotels Group. Az 1972-es indulás óta ma már öt országban vannak szállodái, 46 szállodával Európa egyik legnagyobb szállodalánca.
Meghívó a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetség XXXVII. Közgyűlésére, és a Közgyűléshez kapcsolódó Szemináriumra.
Budapesten a belváros szívében, a só utcában, van egy palota, stílus és vendéglátás a századforduló Budapestjének idejéből, egy tovatűnt világ álomhotele visszaidézve, ahol a mosoly természetes, ahová akár konflissal is érkezhetnénk, ahol őrgrófnak is képzelhetnénk magunkat, netán kegyelmes asszonynak, ahol keveredik a játék lehetősége és varázsa a XXI. század rideg technikai arisztokráciájával.
A LeMeridien büszke francia gyökereire, ezért ebben az évben is megtartja a hagyományos és méltán népszerű Francia Sajt Fesztiválját április 15 és 22 között. Több, mint 100 fajta francia sajt várja az ínyenceket, amelyet kiegészít francia pástétomokkal, felvágottakkal és édességekkel, az már csak természetes, hogy a kínálatban az elmaradhatatlan magyar borok is szerepelnek, így lépnek házasságra a francia sajtokkal.
Március 20.-án éjfélkor zárult Az Év Legbarátságosabb Szállodája 2011 Verseny (www.szallodaverseny.hu), ahol az utazók arról szavazhattak, hogy mely magyarországi szálláshelyek voltak a legfigyelmesebbek a múlt évben.





